12. Fejezet: Újra mellettem.

Heló heló:)) Itt az új rész! Jó olvasást!!:)

-Hol vagyok?-nyitottam ki hirtelen szemeimet, és csak pislogtam és pislogtam.Fogalmam se volt mi történik velem.
Nagyon fájt mindenem. A fejem lüktetett, a lábaimat alig éreztem..
-Nyugodj meg Rebeka, most már minden rendben van..-szólt hozzám valaki, miközben a kezemet szorította.
Nagyon ismerős volt ez a hang..Megfordultam és Liam aggódó tekintetével találtam szemben magam.
-Hogy kerülök ide? Mi történt velem?És miért vagyok egy kórházi szobában?.-kérdezősködtem zavarodottan, miközben a begipszelt lábaimra pillantottam..
-Tegnap este elütött az autó..-mondta ki fájdalmasan, majd elengedte kezeimet.




Hirtelen alig kaptam levegőt..Felvillant minden emlék.
A buli, a pia, a vallomás, a fény ami felém közeledett.. Harry!!
-Hol van Harry? -kaptam fel a fejemet, miközben Liam-re néztem könnyes szemekkel.
De ő nem válaszolt. Elkapta tekintetét az enyémről, és csak a földet bámulta.
-Hol van???.-kérdeztem most már kicsit kiabálva.
-Nem tudom.Tegnap este óta nem látta senki..-nyögte ki halkan, majd az ágyam szélére ült, és megölelt.
-Mi? Azt sem tudja hogy mi történt velem?Be se jött meglátogatni? Nem is érdeklem?.-löktem el magamtól a fiút, majd a párnába temettem az arcomat és csak sírtam és sírtam..




-Fiatalember! a betegnek pihenésre van szüksége. Kérem fáradjon ki!-rontott be a szobába egy fehér köpenyes férfi, aki azt hiszem az orvosom volt. 
Liam egy utolsó pillantást vetett rám, majd becsukta maga után az ajtót.
-Üdvözlöm hölgyem! Mr. Fuller vagyok, a kezelő orvosa. Hogy van a kis betegünk?
-Maga szerint?.-tettem fel flegmán a kérdést, majd a fejemet visszafordítottam a párna felé, jelezve hogy nem akarok senkivel sem beszélni.
-Nézzük csak!-előhúzott a táskájából valami papír féléket, és elkezdte nézegetni.
-A leletei nagyon jók. Egy-két csont töréssel megúszta! Nagy szerencséje volt hölgyem. Az ilyen esetek nagy része mindig nagy tragédiára végződik..
-Király..-nyögtem ki.
Ebből az egészből semmit nem fogtam fel..végig csak Harry-n kattogott az agyam..
Az orvos belém szúrt  egy injekciós tűt, és végre magamra hagyott.
Hosszú ideig csak üldögéltem egymagamban, és bámultam a kórházi falat..
Sokminden átfutott az agyamon..Lehet hogy jobb lett volna ha a baleset után soha többet nem ébredek fel? Így sok ember életét megkönnyítettem volna..-mondtam ki hangosan, miközben nem tudtam a sírást abbahagyni.


-Miket beszélsz Rebeka?-riadtam fel a hang hallatára, ami az ajtó felől jött.
Nyeltem egy nagyot, majd a hang irányába pillantottam.
-Harry..Te meg mit keresel itt?-próbáltam egy kicsi sértődöttséget imitálni, de bevallom nagyon örültem neki hogy végre láthatom.
Lassan, de elindult az ágyam felé.. Nagyon szomorúnak látszott.A haja kócos volt, a szemei karikásak voltak..nagyon szarul nézett ki.
Odahúzott egy széket az ágyam mellé.
-Mit műveltél magaddal tündérkém?..-szólt hozzám azzal az isteni hangjával.. Nagyon hiányzott már hogy tündérkének hívjon..
-Csak utánad akartam menni..de jött az a nagy fényesség, ami egyenesen felém tartott és..
-Psszt nyugodj meg..most már minden rendben van!.-szakított félbe..Látta rajtam hogy nehéz erről beszélnem..
-Kérlek ne haragudj..nem jelentett semmit az a csók. Nagyon megbántam!.-kezdtem magyarázkodni, de most is félbe szakított.
-Felejtsük el!-szorította meg kezeimet, majd mélyen a szemeimbe nézett.
-Mindennél jobban szeretlek Rebeka! És nem akarom hogy ilyen jelentéktelen dolog elcsessze a kapcsolatunkat.Ebbe az egészben is én vagyok a hibás.. ha nem rohanok el tegnap éjszaka, talán akkor most nem kellene kórházba feküdnöd begipszelt lábbakkal..Olyan hülye vagyok!.Kérlek ne haragudj..-hajtotta le fejét az ágy szélére.
-Butus!-húztam közelebb magamhoz, majd szorosan megöleltem.
-Maradj velem örökre!-suttogta a fülembe, majd óvatosan megcsókolt.
Hirtelen eltűnt minden fájdalmam.Újra csak a rózsaszín ködöt láttam magam előtt.